Medical News Hungary

Alvás világkonferencia – Nemzetközi elismerés magyar tevékenységért

díj72 ország több mint 1500 szakembere vett részt spanyolországi Valenciában az Alvás Világkonferencián. Az Alvásorvosok Világszövetsége a magyarországi alváskultúra és az innovatív kezdeményezések terén végzett munkáért az idén alapított Distinguished Activity Award elismerést, kiválósági díjat nyújtott át G. Németh Györgynek, a budapesti alvásgyógyítói intézmény, a Benyovszky Orvosi Központ az igazgatójának.

A New York-i székhelyű World Association of Sleep Medicine, az Alvásorvosok Világszövetsége rendezvénye a témával kapcsolatos legjelentősebb nemzetközi fórum. A gyógyítás, a betegellátás, kutatás mellett kiemelkedő szerepet szánnak a megelőzésnek, vagyis annak, hogy az emberek sokkal többet törődjenek a mindennapi alvásukkal.

Az egészséges, úgynevezett minőségi alvás hiánya nemcsak a napi életvitelben okoz hátrányokat, hanem súlyos egészségkárosító következményei lehetnek.

A kongresszuson több mint  hétszáz előadás hangzott el a leggyakoribb alvászavarok és alvásbetegségek, úgy mint az alvási apnoé, vagyis alvás közbeni légzéskimaradás, és az egyre gyakoribb, úgynevezett nyugtalan láb szindroma gyógyításának a lehetőségeiről.

Kiemelt figyelmet kaptak azok, akiknek az életmódjuk az átlagtól eltérő, például a több műszakban dolgozók és azok is, akiknek az éjszaki pihenésük akadályozott.

G.Nemeth-Gyorgy

A fórum megállapítása szerint a lakosság mintegy egyharmada küzd valamilyen alvászavarral, így az alvatlanság általános, globális probléma, egyre több közegészségügyi gondot okoz és a korábbinál nagyobb odafigyelést kíván a kormányok, az egészségügyi szervezetek és a gyógyítók részéről is.

Az Alvásorvosok Világszövetsége a magyarországi alváskultúra és az innovatív kezdeményezések terén végzett munkáért az idén alapított Distinguished Activity Award elismerést, kiválósági díjat nyújtott át G. Németh Györgynek, az ötéves hazai alvásgyógyítói intézmény, a budapesti Benyovszky Orvosi Központ igazgatójának.

Az alvásközpont évek óta a hazai World Sleep Day rendezvények szervezője,  kutatásaik, szakmai tevékenységeik alapján – például az elalvások közlekedési balesetek megelőzéséért valamint az alvásbarát nemzetközi program kiterjesztéséért – kapta meg a rangos elismerést.

Információ: napidoktor.hu

Megosztás

Alvás világkonferencia – Késői kelés, ebéd utáni szieszta

Következő »

Alvás világkonferencia 2013. – Alvástudósok figyelmeztetése

Interjúk

  • Újabb lépés az Alzheimer-kór kezeléséhez

    7 év ago

    Az emberi agyban ugyanazok a sejtek, mechanizmusok végzik a térbeli navigációt, mint amelyekkel a gondolataink között barangolunk – mondta Buzsáki György, a New York-i Egyetem Brain-prize-díjas professzora ...

    Bővebben
  • Program a magyar társadalomért

    7 év ago

    NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PREVENCIÓ MAGYARORSZÁGON Több mint 1000 helyszín, több mint ötmillió vizsgálat, közel 400 000 látogató, ez az elmúlt nyolc év statisztikája. 2017-ben is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja ...

    Bővebben
  • További cikkek

    Keresés

    (Program)Ajánló

    További cikkek

    Keresés