Medical News Hungary

  • Megtekintések: 1504

Növekvő aggodalmak az alvással kapcsolatban

Az alvás és a mentális egészség közötti kapcsolat soha nem volt olyan fontos, mint napjainkban. Az alvás minőségének jelentős romlása a világjárvány egyik jellemző következménye. A hazai kutatások megerősítik a nemzetközi tapasztalatokat: nálunk minden vizsgált felnőtt korú emberből közel a fele szenved alvászavaroktól.

A Magyar Alvás Szövetség és a Szinapszis Egészségkutató pandémia alatti vizsgálatai, valamint az Alvásszövetség alvásorvosi rendelései arról számolnak be, ha romlik az alvás minősége, azok mind a fizikai, mind a mentális egészségre negatív hatással vannak. Az alvászavar leggyakrabban alvatlanságot jelent, magában foglalhatja az elalvási vagy átalvási nehézségeket, a korai vagy éjszakai felébredést, vagy a rossz alvásminőséget, a fáradt hajnali-reggeli ébredéseket. „Sokunk számára, akik otthon több időt töltünk, mint korábban, jó lehetőség arra, hogy rendezzük, állandósítsuk az alvási szokásainkat, és kihasználjuk a jó éjszakai pihenés minden előnyét – hangsúlyozza a Magyar Alvás Szövetség elnöke – G. Németh György – A legjobb védekezés az álmatlanság ellen az alváshigiénia javítása és az ezekhez kapcsolódó tevékenységekben való részvétel.” Az alvás minőségének, időzítésének és időtartamának tanulmányozásával a magyar alvás szakemberek is fontos szerepet játszanak az életminőség javításában a COVID-időszakában.

 Hogyan kell jól aludni?

A jó alváshigiéniai gyakorlat a rendszeres alvás-ébrenlét ciklus kialakításával kezdődik, a minden este körülbelül ugyanabban az időben lefekvés, amikor már ránk tör az álmosság, és reggeli, azonos időben történő ébredés. A testmozgás, a rendszeres étkezés és a napfénynek való kitettséget magában foglaló napi rutin kialakítása szintén segít a szervezet cirkadián ritmusának alakításában, csakúgy, mint a koffein elkerülése 10 órán belül, az alkohol pedig 3 órán belül az alvás előtt. Ha lehetséges, kerüljük a munkát, a televíziózást vagy más digitális tevékensyéget az ágyban,  a hálószobának csendesnek, sötétnek és hűvösnek é sötétnek kell lennie. Ne használjunk elektronikus eszközöket, például okostelefont vagy laptopot az ágyban, és ha az álmatlanság három hétnél tovább tart, szakember felkeresését javasolja az Alvásszövetség.

A képernyők előtt töltött idő jelentős növekedése, a rendszertelen étkezések és a fokozott alkoholfogyasztás, valamint ezekben a téli hónapokban a kevesebb napsugárzás megzavarhatják a cirkadián ritmust, s ezek a tényezők külön-külön is súlyosbíthatják a alvásproblémákat”

A korábbi kutatások összefüggésbe hozták a krónikus alváshiányt az elhízás, a szívbetegségek, a 2-es típusú cukorbetegség és az immunrendszeri problémák fokozott kockázatával, és ismert, hogy az ajánlottnál több vagy kevesebb alvás – jellemzően 7–9 óra éjszaka – gátolja a szociális, motoros és kognitív készségeket is, és előre jelzik az öngyilkossági kockázatot, a depressziót és más mentális egészségügyi problémákat.

Magyar Alvás Szövetség

Megosztás

Álmatlan éjszakák

Következő »

World Sleep Day Hungary – Alvás Világnapja 2022

Interjúk

  • Újabb lépés az Alzheimer-kór kezeléséhez

    7 év ago

    Az emberi agyban ugyanazok a sejtek, mechanizmusok végzik a térbeli navigációt, mint amelyekkel a gondolataink között barangolunk – mondta Buzsáki György, a New York-i Egyetem Brain-prize-díjas professzora ...

    Bővebben
  • Program a magyar társadalomért

    7 év ago

    NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PREVENCIÓ MAGYARORSZÁGON Több mint 1000 helyszín, több mint ötmillió vizsgálat, közel 400 000 látogató, ez az elmúlt nyolc év statisztikája. 2017-ben is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja ...

    Bővebben
  • További cikkek

    Keresés

    (Program)Ajánló

    További cikkek

    Keresés