Medical News Hungary

  • Megtekintések: 2986

World Sleep Day Hungary – Sajtóközlemény

WORLD SLEEP DAY HUNGARY  ­-  ALVÁS VILÁGNAPJA MAGYARORSZÁGON

MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 

2019. 03.12

 

SAJTÓKÖZLEMÉNY

 

A World Sleep Day/Alvás nemzetközi világnapja 2019-ben március 15-e. Célja, hogy felhívja a figyelmet az alvás fontosságára, az életminőség szempontjából. Ezen a napon, mintegy 65 országban, orvosok, kutatók, gyógyítók és civil szervezetek fognak össze, hogy bemutassák: az álmosság és az alvatlanság egyre inkább népbetegség, megelőzésére, kezelésére sokkal több figyelmet kell fordítanunk. Magyarországon a nemzeti ünnep miatt március 12-én-án került erre sor, a Magyar Alvás Szövetség szervezésében, a World Association of Sleep Medicine és a World Sleep Society partnerségével, a Magyar Tudományos Akadémián. Az eseményt megnyitotta: dr. Horváth Ildikó, egészségügyi államtitkár és G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke.   

A 2019. évi WSD jelmondata: Healthy Sleep, Healthy Aging!/ Aludj jól, élj sokáig! 

A rendezvény alkalmából megjelent a Magyar Alváskönyv, bejelentésre került az alvásterapeuta képzés indítása, és átadták a Sleepfriendly Hotel Award 2019. évi elismeréseket.

 

World Sleep Day Hungary Programiroda,  World Association of Sleep Medicine Partner

World Sleep Society Hungary, Budapesti Alvásközpont/Benyovszky Orvosi Központ,

 

 

A magyarországi alvás egészségügy nemzetközileg is elismert szakemberei, a munkájuk összefogására alakult új szakmai-társadalmi szervezet, a Magyar Alvás Szövetség tevékenységével erősíteni kívánják a globális trendet: az emberiség egyre rosszabbul alszik, ennek megváltoztatása közös feladat. A konferenciát megnyitotta dr. Horváth Ildikó, egészségügyi államtitkár, aki hangsúlyozta:Az egészséges életnek az elégséges ideig tartó és megfelelő minőségű alvás is az egyik alapfeltétele. Erre legalább akkora hangsúlyt érdemes fektetni, mint a rendszeres testmozgásra, az egészséges étkezésre és a nemdohányzás jelentőségére.”

 

Az alvással foglalkozó tudományok új irányainak a kijelölése, eredményeinek a mielőbbi hasznosítása mindennapi teendőnk: az orvosoknak, a gyógyítóknak, a betegeknek és az egészséges embereknek egyaránt. Támogatunk minden törekvést, amely közelebb hoz bennünket az alapvető élettani folyamatok így a fény, az oxigén, a víz alvásunkra és a mindennapi életünkre gyakorolt hatásainak a megismeréséhez. Az alvás nélkülözhetetlen és összetett élettani folyamat, amely kihat a szervezetünk mindennapi működésére, következményeit a gondolkodásunkban és a munkánkban is érzékeljük, de még a test bőrfelülete is jelzi az alvásunk állapotát. Egyre inkább felismerjük, hogy az alvászavarok, miközben számos problémát okozhatnak, valójában rendszerszintű rendellenességek, amelyek többszörösen hátrányos következményekkel járnak. Felborítják az életritmusunkat, széttördelik a szervezetünk és a lelkünk harmóniáját, kikezdik az egészségünket. Az emberiség egyre kevesebbet és egyre nyugtalanabbul alszik. Nem kivétel ez alól Magyarország sem. A Budapesti Alvásközpont legutóbbi felmérése szerint a felnőtt lakosság közel egyharmadát érintik különböző alvásproblémák, amelyek felismerése,kezelése, gyógyítása nélkülözhetetlen feladat. A Magyar Alvás Szövetség elnöke, G. Németh György, elmondta: „Magyarországon az életmód következményeként egyre kevesebbet és rosszabbul alszunk. Az alvászavarok és alvásbetegségek megelőzése a kívánatos életmód megtartásának alapja, az egészség megőrzésének a záloga. Az alvás létfontosságú, összetett folyamat, amelynek megismerése a komplexitásában rejlik.”

 

 

A World Sleep Day alváskonferencián ebből az alkalomból megjelent MAGYAR ALVÁSKÖNYV  szerzői tartottak előadásokat. Dr. Purebl György (Az alvás pszichológiája), dr. Vida Zsuzsanna (Alvásgyógyászat), dr. Bódizs Róbert (Alvás és álmodás), dr. Varga Imre (Alvásproblémákról holisztikusan), dr. Szalmay Gábor (Alvás és fül-orr-gégészet), dr. Tóth János  (Az alvás ortopédiai szempontjai), Erdélyi-Sípos Alíz (Alvás és táplálkozás), dr. Hermann Gábor (Alvászavarok és fogászat), dr. Szabó Beáta (Fogszorítás és fogcsikorgatás), dr. Sándor Edit (Alvás és melatonin), dr. Mátyás Ferenc (Stressz és álmatlanság), Vada Gergely (A világ alvásipara), dr. Szabó József (Alvásprogram kórházban), dr. Szalay Katalin ( Jó alvással az egészségért). A kötetet szaklektorálta: dr. Purebl György, főszerkesztő: G. Németh György. Kiadó: Galenus.

 

A rendezvényen bejelentették: alvásterapeuta képzés indul Magyarországon májusban, a Döntéshozók Akadémiája szervezésében, a Magyar Alvás szövetség támogatásával. Az új szakemberek a kívánatos alvási feltételek ismeretében a mindennapi alváskörülmények megfelelő kialakításához, a megfelelő alváslét létrehozásához nyújtanak gyakorlati segítséget, nemcsak az alvásproblémákkal szenvedők számára; közvetlen közreműködőivé válnak az egészségfejlesztés,az egészségügyi/életmód ismeretterjesztő tevékenységeknek. Bartucz Éva, a szakmai programkövetelményt kidolgozó felnőttképzési intézmény igazgatója elmondta:„A sikeres vizsgát tett hallgatók egyben egy új szakma első képviselői lesznek. A képzést követően a jellemző elhelyezkedési területek: egészségügyi szolgáltatók, kutatási és egyetemi munkahelyek, alvásipari termékek, segédeszközök gyártásával, forgalmazásával foglalkozó cégek, tanácsadói tevékenységet folytathatnak egészségügyi intézmények, oktatási intézmények, idegenforgalmi szálláshelyek, ápolási otthonok kialakításánál, berendezéseinél, építészek, belsőépítészek, mentálhigiénés, kiemelten alváshigiénés szakmai vonatkozásainak a területein. A program kidolgozói, oktatói a hazai alváskultúra elismert szakemberei: neurológus, szomnológus, kardiológus, ortopédus, tüdőgyógyász, fogász, pszichológus, pszichiáter, táplálkozástudományi és más szakemberek. A szakmai végzettség jellegétől függően a képzés megkezdéséhez szükséges előképzettség: szakirányú felsőfokú végzettség, előírt gyakorlati idő: három év.

 

A magyarországi alváskultúráért, a hazai alvás egészségügyi képzés kialakításában végzett kiemelkedő tevékenységéért, a Vezetőképző Akadémia ajánlásával, dr. Gyurosovics József r. dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, címzetes egyetemi docens, Hajdú-Bihar megyei főkapitány és Krauzer Ernő rendőr ezredesm a Belügyminisztérium  Vezetőkiválasztási, Vezetőképzési és Továbbképzési Főosztály vezetője  kiválósági elismerésben részesült.

 

A Sleepfriendly Hotel/Alvásvarát Szálloda 2019. évi minősítési díjat Magyarországon a Hilton Budapest és a Mala Garden Siófok kapták az alváskörülmények példamutató kialakításáért és a vezetőik minőségi alvás iránti elkötelezett tevékenységéért. A díjakat átadták. dr. Kiss-Róbert Richard, a Sleepfriendly Hotel program nemzetközi igazgatója, Szabó Áron, a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatója, Sárvári-Deák Zsófia, a Magyar Szállodaszövetség főtitkára, és a Magyar Alvásszövetség vezetői. (További  információk: Magyar Alvás Szövetség)

Szakmai partnerek: World Association of Sleep Medicine/World Sleep Society, Magyarország Átfogó Egészségügyi Szűrőprogramja, Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet, ELTE Pedagógiai és Pszcihológiai Tanszék, Nyugat-magyarországi Egyetem Egészségügyi Szóvivői és Kommunikációs Szak, Magyar Tüdőgyógyász Társaság, Magyar Fogorvosok  Egyesülete, Magyar Pszichológia Társaság, Magyar Pszichiátriai Társaság, Magyar Ortopéd Társaság, Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége, Magyar Elhízástudományi Társaság, Magyar Sporttudományi Társaság, Magyar Járóbeteg Szövetség, Global Innovation, Linde Hungary, Fusion Vital, NiT Hungary (Magánfuvarozók  Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete), ElektroOxigén/Resmed, Tüdőgyógyintézet/Törökbálint, Benyovszky Budapesti Alvásközpont, Döntéshozók Akadémiája,Vezetőképző Akadémia, Magyar Szállodaszövetség.

 

Kiemelt partnerek

 

Médiapartnerek: Galenus Kiadó, Patika Magazin, Studium & Practicum, Gyógyszertári Practicum, Gyógyszerészi Hírlap, LÁM (Lege Artis Medicine – tudományos folyóirat), Ideggyógyászati Szemle, IME (Interdiszciplináris Magyar Egészségügy – tudományos folyóirat), Mindennapi Pszichológia,  Tudomány Kiadó,  Diabetologia Hungarica, Granum (családorvosi folyóirat), webbeteg.hu, drportal.hu,, Ringier Axel Springer, egeszsegkalauz.hu, napialvas.huorvosikozpont.hu, sleepworldprogram.com, Orvosi Hírek/ New Medical Hungary

 

 

 

 

 

Megosztás

ALVÁS VILÁGNAPJA MAGYARORSZÁGON 2019

Következő »

Önkéntes magyar fej-nyak sebészeti misszió Malawiban Dr. Késmárszky Róbert a misszióról

Interjúk

  • Újabb lépés az Alzheimer-kór kezeléséhez

    7 év ago

    Az emberi agyban ugyanazok a sejtek, mechanizmusok végzik a térbeli navigációt, mint amelyekkel a gondolataink között barangolunk – mondta Buzsáki György, a New York-i Egyetem Brain-prize-díjas professzora ...

    Bővebben
  • Program a magyar társadalomért

    7 év ago

    NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PREVENCIÓ MAGYARORSZÁGON Több mint 1000 helyszín, több mint ötmillió vizsgálat, közel 400 000 látogató, ez az elmúlt nyolc év statisztikája. 2017-ben is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja ...

    Bővebben
  • További cikkek

    Keresés

    (Program)Ajánló

    További cikkek

    Keresés