Új sorozatunk a spanyolországi Valenciában 2013. szeptember 29-én kezdődő Alvás Világkongresszus eseményéhez kapcsolódóan folyamatosan közöl a témához kapcsolódó információkat.
Szeptember végén a spanyolországi Valenciában találkoznak a világ alváskutatói, gyakorló orvosok és egészségügyi szakemberek. A rangos nemzetközi fórumon az alvás folyamatát az élettani jelenségek összefüggéseiben sokoldalúan vizsgálják majd, középpontban az alvászavarok és – betegségek megelőzése és a hatékony kezelések állnak.
Mintegy 1800 szakembert várnak, akik a négynapos tudományos rendezvényen összegzik az alvással kapcsolatos legújabb tapasztalatokat.
A szakmai főszervező, a World Association of Sleep Medicine évek óta nagy hangsúlyt fektet a pihentető, minőségi alvás feltételeinek a megismertetésére, a speciális prevencióra, amelynek célja az alvászavarok és – betegségek csökkentése.
A jó alvás minden életkorban nélkülözhetetlen az egészséges életmódhoz – ezt segítik a nemzetközi kampányok és rendezvények, amelyek közül kiemelkedik a World Sleep Day. Az Alvás Világnapját Magyarországon is megrendezik, négy éve – a nemzetközi eseményhez kapcsolódva – március közepén, a budapesti alvásközpont (Benyovszky Orvosi Központ) szakmai összefogásával.
Forrás: G. Németh György, napidoktor.hu