Medical News Hungary

Alvás Világnapja Magyarországon

Nem jól alszik a világ, egyre többet próbálunk ébren maradni az alvás rovására, és ennek súlyos következményei lehetnek a mindennapi munkavégzésre és az életminőségre is. Ezt a nemzetközi alvásorvosi megállapítást megerősítették a magyarországi alvás szakemberek is azon az alváskonferencián, amelyet a World Sleep Day alkalmából rendeztek Budapesten.

Az Alvásorvosok Világszövetsége által kezdeményezett nemzetközi eseményen több mint ötven ország között Magyarországon kutatók, gyakorló szomnológusok és alvás szakemberek hívták fel a figyelmet arra, hogy az éjszaki pihentető alvás hiánya jelentős életminőség romláshoz vezet, számos betegség kiváltója, ugyanakkor a következménye is. A legtöbb alvászavar megelőzhető és kezelhető, mégis az érintettek kevesebb, mint egyharmada tudja és ismeri be, hogy alvászavara van, és nem is fordulnak szakemberhez. Az alvásproblémák globális méreteket öltenek, a világ népességének a 45 %-ra kiterjedően veszélyeztetik az emberek mindennapjait és rövidítik meg az életüket. A nappali éberség lanyhulása csökkenti a figyelmet, a koncentráló képességet, és megnöveli a balesetek kockázatát az autóvezetés közben is. A WHO 2017-től tervezi az alvás önálló diszciplinává nyilvánítását, amely nemcsak a tudományos, hanem gyakorlati téren is előtérbe fogja állítani ennek az alapvető életfunkciónak a jelentőségét. Magyarországon is több intézkedés várható, ennek része a már bevezetett háziorvosi alvásminősítés a jogosítvány meghosszabbításakor, de kívánatos lenne, hogy – mindenekelőtt a hivatásos járművezetők körében – sor kerüljön a foglakozás egészségügyi vizsgálatok kötelező részévé tenni az alvásminőség méréseket. Erre már felkészültek a hazai szakemberek, a Budapesti Alvásközpont alvásminősítési rendszerét több mint ezer mintán próbálták ki, és elismerést váltott ki a nemzetközi szakemberek körében is.

A nemzetközi alváskultúra program részeként került sor a 2016. évi Sleepfriendly/Alvásbarát Hotel díj átadására. Az elismerés azokat a szállodai szolgáltatókat különbözteti meg, amelyek kiemelt figyelmet fordítanak és megfelelő minőségi feltételeket hoznak létre a pihentető alvás érdekében. Idén Magyarországon a PRESTIGE HOTEL BUDAPEST kapta a rangos díjat.

Az Alvás Világnapja nemzetközi esemény, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az alvás fontosságára, az életminőség szempontjából. Ezen a napon a világ számos országában orvosok, kutatók, gyógyítók és civil szervezetek fognak össze, hogy bemutassák: az álmosság és az alvatlanság egyre inkább népbetegség; megelőzésére, kezelésére sokkal több figyelmet kell fordítanunk. A World Sleep Day nemzetközi szervezetével a World Association of Sleep Medicine-vel  meglevő kapcsolat alapján Budapesten hetedik alkalommal kerül sor az Alvás Világnapja eseményére.

Kiadja: World Sleep Day 2016. Hungary Központ, Budapesti Alvásközpont/Benyovszky Orvosi Központ

Információ: G. Németh György elnök, t.: 00 36 30/9 30 41 24 ; e-mail: gngy@gngy.eu

A magyarországi Alvás Világnapja rendezvény keretében a tudományos ismeretterjesztő konferencián, a Budapesti PRESTIGE HOTELBEN részt vettek:

Előadók

Dr. Szakács Zoltán elnök (Magyar Alvástársaság), dr. Lehoczky Péter elnök (Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség), G. Németh György elnök (World Sleep Day Hungary), dr. Niklai Ákos elnök (Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége),

Dr. Vida Zsuzsa (Budapesti Alvásközpont/Benyovszky Orvosi Központ),

Dr. Bodizs Róbert (Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet),

Dr. Sándor Edit Edit (Pharma Nord),

Dr. Acsády László (Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet),

Dr. Zsiska Beáta (Budapesti Alvásközpont/Benyovszky Orvosi Központ),

Légrádi Ildikó (Budapesti Alvásközpont/Benyovszky Orvosi Központ),

Dr. Purebl György (Semmelweis Egyetem  Magatartástudományi Intézet),

Dr. Varga Imre (Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség),

Dr. Szabó Beáta (Homeodent Medical),

Lengyel Sándor (EOS Institute, Los Angeles),

Dr. Vízi Éva (Magyar Tüdőgyógyász Társaság),

Vada Gergely (FusionVital),

Dr. Kiss Róbert Richard alelnök (Sleepfriendly International  Program),

Szakmai partnerek

Magyarország Átfogó Egészségügyi Szűrőprogramja, Magyar Alvástársaság, Magyar Hypertónia Társaság, Magyar Tüdőgyógyászati Társaság, Magyar Pszichiátriai TársaságMagyar Elhízástudományi Társaság, Medicina 2000 Magyar Járóbeteg Szövetség, Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet, Budapesti Alvásközpont/Benyovszky Orvosi Központ, Homeodent MedicalTárs a Bajban Egyesület, Global InnovationPhytotec Hungária, Billerbeck, Pharma Nord, FusionVital, Magyar Prevenció Alapítvány, Magyar Éttermek és Szállodák SzövetségeSleepfriendly Hotel International Program

Médiapartnerek

Lage Artis Medicine (LAM), Orvosi Hírek, Ideggyógyászati Szemle, Klinikai Onkológia, HypertoniaHypertonia és Nephrologia, Nővér, Hivatásunk (ápolási lap), Diabetes, Diabetologia Hungarica, Magyar Fogorvos, Napialvás, Patika MagazinGyógyszerész Hírlap, Stúdium & Practicum, Gyógyszertári Practicum Novum, Korszerű Kaleidoszkóp (tudományos folyóirat háziorvosoknak), Granum (családorvosok lapja) Pszichológia & Practicum, DrPortalWebbeteg, Hetedhéthatár, Mindennapi Pszichológia, Hatos Csatorna (TV), Literatura Medica Kiadó, Galenus Kiadó, Tudomány Kiadó, AlvásgyógyításOrvosiKözpont, Sleepfriendly Program

slide6

Megosztás

Q10 – többletenergia a szívnek

Következő »

Agyukkal látó egerek – kiemelt magyar kutatás Európában

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

8 − 7 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Interjúk

  • Újabb lépés az Alzheimer-kór kezeléséhez

    7 év ago

    Az emberi agyban ugyanazok a sejtek, mechanizmusok végzik a térbeli navigációt, mint amelyekkel a gondolataink között barangolunk – mondta Buzsáki György, a New York-i Egyetem Brain-prize-díjas professzora ...

    Bővebben
  • Program a magyar társadalomért

    7 év ago

    NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PREVENCIÓ MAGYARORSZÁGON Több mint 1000 helyszín, több mint ötmillió vizsgálat, közel 400 000 látogató, ez az elmúlt nyolc év statisztikája. 2017-ben is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja ...

    Bővebben
  • További cikkek

    Keresés

    (Program)Ajánló

    További cikkek

    Keresés