Medical News Hungary

A rossz alvás hajlamossá tehet a rákra

0825-A rossz alvás hajlamossá tehet a rákra02Azt már korábbi kutatások is feltárták, hogy a rossz alvás elhízáshoz és magas vérnyomáshoz vezethet, de most azt találták egy új egérkísérletben, hogy a rágcsálókban nemcsak túlsúly, de daganatos betegségek is kialakultak.

A tanulmány a Current Biology című lapban jelent meg, és szerzői arra próbáltak adatokat gyűjteni, hogy a nappalos-éjszakás műszakokban végzett munka, mivel megzavarja az alvási ciklusokat, milyen hatással van az egészségre. A kutatók szerint azoknak a nőknek, akik genetikailag, illetve családi előzmények miatt hajlamosak lehetnek a mellrákra, sosem szabadna ilyen munkát végezniük. Hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy a kísérlet eredményeinek megbízható igazolásához további kutatás szükséges.

A kísérlet azt is megmutatta, hogy az egerek mintegy 20 százaléknyi túlsúlyt is felszedtek.

Korábbi tanulmányok már felvetették, hogy embereknél is kapcsolat lehet a mellrák és a műszakokban végzett munka között, sőt azoknál is nagyobb a betegség esélye, akik időzónákon átrepülve dolgoznak. Az egyik – nem igazolt – magyarázat, hogy ezek a munkák összezavarják a belső órát, vagyis felborítják az ember bioritmusát.

A frissen közzétett tanulmány az első, amelyik tudományosan ki tudta mutatni a kapcsolatot a nappali és éjszakai ritmus felborítása, és a mellrák között. Holland kutatók a kísérletben összezavarták a genetikailag tumorra való hajlamúra módosított egerek belső óráját. Azokban a rágcsálókban, amelyek folyamatosan fordított ritmus szerint kellett élniük, átlagosan az 50. héten alakult ki daganat, azokban viszont, amelyeknek rendszeresen megzavarták az alvásritmusát, 8 héttel korábban.

(Forrás: VS)

Megosztás

Természet és gyógyászat

Következő »

Megtalálták az elalvást és az ébredést beindító mechanizmust

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenegy + 18 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Interjúk

  • Újabb lépés az Alzheimer-kór kezeléséhez

    7 év ago

    Az emberi agyban ugyanazok a sejtek, mechanizmusok végzik a térbeli navigációt, mint amelyekkel a gondolataink között barangolunk – mondta Buzsáki György, a New York-i Egyetem Brain-prize-díjas professzora ...

    Bővebben
  • Program a magyar társadalomért

    7 év ago

    NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PREVENCIÓ MAGYARORSZÁGON Több mint 1000 helyszín, több mint ötmillió vizsgálat, közel 400 000 látogató, ez az elmúlt nyolc év statisztikája. 2017-ben is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja ...

    Bővebben
  • További cikkek

    Keresés

    (Program)Ajánló

    További cikkek

    Keresés