Medical News Hungary

Védekezzünk vízzel a calicivírus ellen!

kézmosásEgyre többször hallhatunk a calicivírus-fertőzésről, pedig rendszeres kézmosással elkerülhető lenne a kórokozó terjedése! Nem is gondolnánk, de ez a vírus okozza a bélfertőzések 30-40%-át!

Míg régebben a baktériumok voltak a bélrendszeri fertőzések főludasai, addig manapság a vírusok viszik a prímet. Ez főleg a megváltozott étkezési szokásoknak tudható be, a calicivírus ráadásul az egyik legjobban terjedő kórokozó, ezért is tud olyan könnyedén egész kórházakat vesztegzár alá juttatni: ez a vírus okozza a gyomor-és bélrendszeri megbetegedések 30-40 százalékát, és egymaga felelős az ilyen típusú járványok úgy 80 százalékáért!

Sokféleképpen képes terjedni, mivel a kórokozó a széklettel ürül a fertőzött személy szervezetéből, így az ezzel való közvetlen vagy közvetett kapcsolat révén bárki elkaphatja. A közvetett fertőzésre remek példa, amikor is valaki a vécéből kézmosás nélkül kisétálva összefogdos mindent, amit ér, és már adott is a fertőzésveszély.

A calicivírus ezen kívül a nyers vagy a nem megfelelően megsütött élelmiszereken keresztül is terjedhet. Sőt, akár a fertőzött beteg hányásából is kipárologhat, és ekkor a levegőben is terjedhet a vírus.

vírus

A humán calicivírus okozta fertőzés tünetei igen hirtelen jelentkeznek, általában hasmenés, hányás, magas láz és gyomorgörcsök a jellemzőek.

Szövődmények csak nagyon ritka esetekben alakulnak ki, s szerencsére gyorsan lezajlik az egész, egy-három nap alatt elmúlik a betegség. Mivel vírusról van szó, antibiotikum szóba sem jöhet a calicivírus-fertőzés esetén, de általában más gyógyszeres kezelésre sincs szükség.

A legfontosabb a folyadék pótlása, hogy elkerüljük a hányás és a hasmenés miatti kiszáradást! Ami rossz hír viszont, hogy a calicivírussal szemben nem alakul ki természetes immunitás, mint más kórokozók esetében, ezért aztán bármikor újra megbetegedhet az, aki már egyszer túlesett egy ilyen fertőzésen: ennek okát a szakemberek a vírus genetikai sokféleségével magyarázzák. Védőoltás sem létezik a calicivírus ellen, marad tehát a pofonegyszerű rendszeres kézmosás!

Megosztás

A hét legköltségesebb urológiai betegség!

Következő »

Magyar génvizsgálatok európai laboratóriumokban

Interjúk

  • Újabb lépés az Alzheimer-kór kezeléséhez

    7 év ago

    Az emberi agyban ugyanazok a sejtek, mechanizmusok végzik a térbeli navigációt, mint amelyekkel a gondolataink között barangolunk – mondta Buzsáki György, a New York-i Egyetem Brain-prize-díjas professzora ...

    Bővebben
  • Program a magyar társadalomért

    7 év ago

    NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PREVENCIÓ MAGYARORSZÁGON Több mint 1000 helyszín, több mint ötmillió vizsgálat, közel 400 000 látogató, ez az elmúlt nyolc év statisztikája. 2017-ben is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja ...

    Bővebben
  • További cikkek

    Keresés

    (Program)Ajánló

    További cikkek

    Keresés