Medical News Hungary

  • Megtekintések: 2689

Mikrobiom – paradigmaváltás az egészségügyben

A 20. század preventív medicináját, a 21. század wellness orvoslása váltja fel, aminek jelentős feltétele a negatív irányba változó körülményeink mellett a mikrobiom egyensúlyának fenntartása.

Tíz évvel ezelőtt ezekről a dolgokról még nem beszélhettünk, mert nem léteztek. A tudomány és az alkalmazott technika gyors fejlődése tette lehetővé, hogy ma vizsgálhatjuk, sőt egyes részleteit már gyógyításra is alkalmazhatjuk. A 20. század végének egyik legnagyobb felfedezése, hogy beleinkben élő baktériumaink közössége, a mikrobiom, nem irtandó ellenségekből tevődik össze, hanem legjobb „barátainkból” áll, hiszen számos funkcióval döntően meghatározza életünk legapróbb részletét is. Számban is és genetikai anyagban is sokszorosan felülmúlják szervezetünket, és kezdjük megismerni, milyen úton tudják befolyásolni annak működését. Születésünktől kezdve döntő befolyással vannak immunvédekezésünk alakulására, és ezzel a jövő betegségek elkerülésére, vagy kialakulására. A sok ezer baktérium, vírus és más élőlény együttműködésének megváltozása – dysbiosis – jelentős szerepet játszik a belső homeosztázis megzavarásában, és így betegségek létrehozásában.

A témáról tartanak nagy érdeklődéssel várt konferenciát az orvosszakma kiválóságai 2018. február 10-én a Lurdy Központban. Információ: www.emedica.hu

Megosztás

Újévi fogyókúra: ne fogyjon el az ereje!

Következő »

Megelőzés éve – Folytatódik az országos szűrőprogram

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

3 × 3 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Interjúk

  • Újabb lépés az Alzheimer-kór kezeléséhez

    7 év ago

    Az emberi agyban ugyanazok a sejtek, mechanizmusok végzik a térbeli navigációt, mint amelyekkel a gondolataink között barangolunk – mondta Buzsáki György, a New York-i Egyetem Brain-prize-díjas professzora ...

    Bővebben
  • Program a magyar társadalomért

    7 év ago

    NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PREVENCIÓ MAGYARORSZÁGON Több mint 1000 helyszín, több mint ötmillió vizsgálat, közel 400 000 látogató, ez az elmúlt nyolc év statisztikája. 2017-ben is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja ...

    Bővebben
  • További cikkek

    Keresés

    (Program)Ajánló

    További cikkek

    Keresés