Medical News Hungary

  • Megtekintések: 875

Amit a végbélvizsgálattal kapcsolatban tudni érdemes 2. rész

A proktológiai rendelésen megjelent páciensek magukkal hozott tévhiteihez, félelmeikhez nagyban hozzájárul a végbélvizsgálattal kapcsolatos általános tudatlanság, az ismeretlen miatti szorongás vagy a másokkal történtek sokszor többedkézből való ismerete.

Az előző részben a végbélvizsgálatkor fellépő fájdalomról és annak megelőzéséről írtunk, a sorozat második részében a vizsgálattal kapcsolatos tévhitekről ejtünk szót.

konzultáció

Ciki, szégyenletes dolog? Nem igaz!

A proktológusnak az a feladata, hogy végbélbetegségeket gyógyítson, így a rendelésén végbéllel kapcsolatos problémákról esik szó. Betegségével kapcsolatban nyugodtan megnyílhat orvosának, mindkettőjüknek könnyebb így. Ehhez persze szükséges a bizalmi viszony kialakítása, ezért olyan orvost válasszon, akivel ez remélhetőleg elérhető!

Ellenkező esetben fennáll az a veszély, hogy Ön pusztán szégyenlősségből, vagy mert nem tartja fontosnak, fontos információkat hallgat el, ezzel a későbbiekben azonban a kezelés sikerét kockáztathatja.

Trehánynak, ápolatlannak, gondatlannak fog tartani, meglesz a véleménye rólam? Nem igaz!

A végbélbetegségek általában nem a higiénés “gondatlanság” miatt alakulnak ki. Nem beszélve a mindennapos többszöri krémezésről, a sokszor felesleges antiszeptikus tisztálkodószerek általános használatáról, melyek allergiához, az addig megbúvó kórokozók elszaporodásához vezethetnek.

Persze adódhatnak esetek, amelyeknél használatuk szükséges, de erről ne a reklám, hanem az orvos döntsön! Egyébként a végbél tisztántartásához elégséges a hagyományos szappan és a tiszta víz használata.

Ez biztosan csak nekem jelent problémát, más nem csinál ekkora ügyet belőle? Nem igaz!

Ha így lenne, Ön lenne az első és egyben utolsó betege orvosának. Jobb hamar túlesni a vizsgálaton és megkönnyebbülni, mint szorongani, és a lehetséges bajokon rágódni. A betegségek gyógyítását célszerű minél előbb megkezdeni – ha már a megelőzés nem járt sikerrel -, így lehet a legkisebb befektetéssel és kellemetlenséggel meggyógyulni.

Nevetségessé válok azzal, hogy izgulok? – Mindenki izgul…

Ha elfogadja, hogy az adott pillanatban nem ura hangja remegésének, mozdulatainak és testének, esetleg szavainak, netán könnyeinek, és elfogadja testének és látványának pillanatnyi kiszolgáltatottságát, akkor sokkal könnyebben vészeli át a vizsgálatot.

Összefoglalva: akinek végbélproblémája van, -a sokszor alaptalan- ellenérzéseit félretéve érdemes mielőbb szakemberhez fordulnia.

A sorozat befejező részében a végbélvizsgálat előtti felkészülést, tanácsokat beszéljük át.

Szerző: Dr. Bánfalvi Péter

(Forrás: napidoktor.hu)

Proktológiai szakrendelés a Benyovszky Orvosi Központban!

Bejelentkezés

Megosztás

Fogyókúra forradalom 2015 – Legújabb trendek 1. rész

Következő »

Fogyókúra forradalom 2015 – Legújabb trendek 2. rész

Interjúk

  • Újabb lépés az Alzheimer-kór kezeléséhez

    7 év ago

    Az emberi agyban ugyanazok a sejtek, mechanizmusok végzik a térbeli navigációt, mint amelyekkel a gondolataink között barangolunk – mondta Buzsáki György, a New York-i Egyetem Brain-prize-díjas professzora ...

    Bővebben
  • Program a magyar társadalomért

    7 év ago

    NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PREVENCIÓ MAGYARORSZÁGON Több mint 1000 helyszín, több mint ötmillió vizsgálat, közel 400 000 látogató, ez az elmúlt nyolc év statisztikája. 2017-ben is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja ...

    Bővebben
  • További cikkek

    Keresés

    (Program)Ajánló

    További cikkek

    Keresés