Medical News Hungary

  • Megtekintések: 2707

Visszatérés dúdolva

oori_epuletVan egy hely Budakeszin, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet erdőkkel szegélyezett, szupermodern épületének alsó szintjén, ahol egészen különös jelentést kapnak az olyan, egyébként teljesen hétköznapi fogalmak, mint az evés, a járás, a beszéd vagy akár a létezés. Ez a kómarészleg, ahová évente 70-80 baleset vagy egyéb ok miatt agysérülést szenvedett embert hoznak, és az itt folyó gondos és szakszerű ápolásnak és a korai rehabilitációnak köszönhetően a többség, ha hosszú és kemény küzdelmek után is, de ismét emberként élhet.

Az Agysérültek Rehabilitációs Osztályának három éve kialakított kómacentruma volt az első az országban, amelyet azért hoztak létre, hogy a kómás betegek valódi esélyt kapjanak a felépülésre. Itt ugyanis olyan speciális ápolásban-gondozásban részesülnek, amely nem csupán az életben maradásukhoz nélkülözhetetlen, de abban is segít, hogy amennyire csak lehet, visszatérjenek közénk. Nem is gondolnánk, hogy még az előbbi feladat sem egyszerű: az ágyhoz kötött betegeknél ugyanis, kortól, általános fizikai állapottól függetlenül már 24 óra alatt is felfekvések, azok nyomán pedig fertőzések alakulhatnak ki, ezért speciális, úgynevezett antidekubitusz matracot, párnát igényelnek. Emellett rendszeresen mozgatni kell őket, hogy az izmok, ízületek ne tapadjanak le az állandó fekvéstől, és ha magához tér, képes legyen mozogni a beteg.

rtl-65924-04521900Mert magához tér, legalábbis azok közül, akik itt fekszenek, majdnem mindenki. Ehhez persze – furcsa lehet ez a kifejezés itt, de talán ez írja körül legjobban a lényeget – nagyon gondos előválogatásra van szükség. Dénes Zoltán osztályvezető főorvost, aki hétfőnként személyesen megy el azokhoz, akiknél esély van a felépülésre, erről is kérdezte a magyaridok.hu.

Dénes Zoltán: Az agysérülés nem válogat, élsportolóval, kőművessel, orvossal, újságíróval egyaránt megeshet. Persze, amikor hírességek kerülnek ebbe a helyzetbe, akkor jobban az érdeklődés középpontjába kerül a téma, de szerencsére azért ez nem nagyon gyakori állapot.

Magyar Idők: Magyarországon évente nagyjából hány ember kerül ilyen állapotba?

Dénes Zoltán: Több ezren, de csak néhány százan maradnak benne hosszabb ideig, akár hónapokig is.

Magyar Idők: Pontosan mi történik ilyenkor az agyban?

Dénes Zoltán: Úgy kell ezt elképzelni, mintha leállna a számítógép, és megpróbálnánk újraindítani. Amikor megtörténik az agysérülés, leáll a szoftver, vagyis az agyműködés. Amíg nincs agyműködés, nincs emlékezés sem, hiába írnak ilyen filmes forgatókönyveket. A komputeres példánál maradva, ha a program nem működik, nem tud benne mentést végrehajtani.

Magyar Idők: Ezek szerint az olyan történetek, amelyek arról szólnak, hogy hosszú évekkel a balesetet követően magához tér egy beteg a kómából, és könyvet ír arról, mit látott, tapasztalt ez idő alatt…

Dénes Zoltán: …az mind mese.

Magyar Idők: Azt meg tudják mondani, hogy kinek mekkora az esélye arra, hogy újrainduljon az agyműködés? Most olvastam egy kutatásról, ahol az agy glükózfelvételéről készült MR alapján következtetnek erre, mondván, a működő agynak szüksége van energiára.

Dénes Zoltán: Ezt nem lehet pontosan megmondani. Az ön által említett módszerrel is csak azt tudjuk megnézni, hogy aktuálisan működik-e az agy. Nyilván van olyan mértékű sérülés, amikor csaknem biztosan kijelenthetjük, hogy nem várható helyreállás, vagy csak marandó károsodással. Ha eltelik egy év, és a beteg ugyanabban az állapotban van, sajnos ez a valószínű.

Magyar Idők: Helyreállást említett, de mi, laikusok úgy szoktuk mondani, hogy a beteg felébred a kómából.

Doctor Watching Over Patient

Dénes Zoltán: Ez óriási félreértés. Mint mondtam, a kóma az agy működési zavara, nem alvó állapot, így felébredni sem lehet belőle, csak helyreállni.

A kómának különböző fokozatai vannak, ha valaki a fájdalomra sem reagál, azt nevezzük mélykómának. Lehet valaki kómás állapotban nyitott szemmel is, ezt már vegetatív állapotnak mondják, de itt sincs tudatos agyműködés, csak a szervezet vegetatív rendszere funkcionál. A lényeg, hogy semmilyen kontaktus nem létesíthető a beteggel, nem reagál a környezetére.

Magyar Idők: Mi az az időintervallum, amelynél azt mondják, hogy van esély a helyreállásra?

Dénes Zoltán: Ez több mindentől függ. Egyrészt a beteg korától. Fiatalkorban még nagyon sok mindent képes megtanulni az agy. Egy hetvenéves kómásnál nagyon kicsi az esély bármilyen helyreállásra. Fontos kiindulópont a sérülés mértéke is, hiszen, ha nagy területen pusztultak el az agysejtek, nincs minek helyreállnia. A harmadik szempont az illető képzettsége, nagyon fontos ugyanis, ki honnan indult, milyen tartalékkapacitásai vannak. De egy kicsit olyan ez, mintha az orvost arról kérdeznék, mi lesz a gyerekből, amikor éppen csak hogy megszületett.

Magyar Idők: Kik kerülhetnek erre az osztályra, ki kaphat itt esélyt – ahogyan ön fogalmaz – a helyreállásra?

Dénes Zoltán: Azokat igyekszünk felvenni, akiknél reményt látunk a felépülésre, rehabilitációra, ezért betegeink 70-80 százaléka balesetben sérült fiatal ember, de vannak stroke-os pácienseink is.

Magyar Idők: Ön személyesen is megnézi azokat a betegeket, akiket más kórházakból rehabilitációra alkalmasként ajánlanak önökhöz felvételre. Komoly szakmai kihívás és etikai dilemma is lehet kimondani, hogy ő igen, ő nem.

Dénes Zoltán: Nagyon nehéz feladat, hiszen mindig egy adott helyzetet látok, és nekem annak alapján kell döntenem, felveszem vagy nem. Természetesen ezt a döntést meg lehet másítani, ha változik a beteg állapota, mint ahogyan a fordítottjára is van példa: felvesszük a pácienst, de hetek múlva sem látunk semmi elmozdulást. Akkor hazaviszik, vagy megy egy ápolási osztályra.

Magyar Idők: A családok részéről nagy lehet a nyomás, hogy vegyék fel a hozzátartozójukat, adjanak neki esélyt.

Dénes Zoltán: Ez így van, de nekem szigorú szakmai szabályokat kell követnem. Természetesen nekem is vannak érzéseim, amelyek befolyásolhatnak, de ’90 óta foglalkozom ezekkel a betegekkel, így tudom már kezelni az ilyen helyzeteket. Rendszeres, hogy leülök a hozzátartozóval, és pontosan elmagyarázom, miért nem tudom vállalni a családtagjának a felvételét, elmondom, hogy ott van harminc másik beteg, akiken talán tudok segíteni, ezért erkölcsileg sem tehetem meg, hogy olyat veszek fel az osztályra, akinek nincs esélye a felgyógyulásra. Ezek sokszor nehéz és kemény beszélgetések, de hozzátartozik a munkánkhoz.

Magyar Idők: Akiknek az állapotán nem tudnak javítani, vagy akit a hozzátartozók nem tudnak, nem akarnak vállalni, azok most ápolási otthonba kerülnek. Azokon a helyeken azonban végképp nincs esélyük helyreállni a kómás állapotból.

Dénes Zoltán: Ezért fogjuk, a terveink szerint januárban, megnyitni itt a súlyos agysérültek ápolási részlegét, hogy ezeket a betegeket el tudjuk helyezni. Ott a családok kapnak időt, hogy felkészüljenek a betegek otthoni ápolására, ami nagyon kemény feladat, teljes embert igényel. De lehetőség van arra is, hogy ha van pozitív elmozdulás, visszavegyük a beteget.

Magyar Idők: Napjainkban virágkorukat élik a különböző alternatív gyógyító módszerek. Ide nem akarnak bejönni látók, vajákosok, hogy majd ők felébresztik a kómásokat?

Dénes Zoltán: Aki ébreszteni akar, annak biztosan nincs fogalma az agysérülésről, persze vannak, akik ebből élnek, de ide mi nem engedünk, nem is engedhetünk be semmilyen önjelölt csodatévőt. Ez nem a kísérletezés helye, itt nem lehet sámánkodni.

Magyar Idők: Az önöké volt az első magyarországi kómacentrum, de most már Pécsett, Szegeden és Debrecenben is kialakítottak ilyen központokat. Ennyire sok a kómás beteg?

Dénes Zoltán: Nem, szerencsére a balesetek számának csökkenésével arányosan egyre kevesebben vannak. A vidéki centrumok azért fontosak, mert két-háromszáz kilométerről ezeket a betegeket nem lehet rendszeresen látogatni. Márpedig az agy újraépüléséhez kellenek a kapaszkodók, és ebben a családnak van a legnagyobb szerepe.

A budakeszi kómacentrum tulajdonképpen egy hipermodernül felszerelt intenzív osztály: a hatalmas, világos terem közepén nővérpult, félkörben már első ránézésre is nagyon komolyan felszerelt ágyak monitorokkal és mindenféle orvosi műszerekkel körbevéve. Csakhogy akik itt fekszenek, azok nem élet és halál között, hanem a puszta lét és az emberlét határán lebegnek.

Forrás: Magyar Idők, Haiman Éva (Az interjút ide kattintva tudja tovább olvasni.)

Megosztás

Valentin napi ajándék: LEBEGÉS Holt-tengeri sós vízben

Következő »

Tanítani kell a jó alvást!

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

egy × négy =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Interjúk

  • Újabb lépés az Alzheimer-kór kezeléséhez

    7 év ago

    Az emberi agyban ugyanazok a sejtek, mechanizmusok végzik a térbeli navigációt, mint amelyekkel a gondolataink között barangolunk – mondta Buzsáki György, a New York-i Egyetem Brain-prize-díjas professzora ...

    Bővebben
  • Program a magyar társadalomért

    7 év ago

    NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PREVENCIÓ MAGYARORSZÁGON Több mint 1000 helyszín, több mint ötmillió vizsgálat, közel 400 000 látogató, ez az elmúlt nyolc év statisztikája. 2017-ben is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja ...

    Bővebben
  • További cikkek

    Keresés

    (Program)Ajánló

    További cikkek

    Keresés