Medical News Hungary

  • Megtekintések: 967

Rákgyógyítás Bioinformatikával – Egyénre alakítva

Az orvoslás új korszaka kezdetének, a szakterületi tudományos kutatás csúcsának tekinthetjük a közelmúltban bejelentett amerikai tényeket, mely szerint alkalmazott analitikával támogatják az agydaganatban szenvedő betegek genomikai kezelését.

Ehhez a szakorvosi tudás mellett szükség van szuperintelligens számítógépre, amelyet kifejezetten genomikai kutatásokhoz terveztek, hogy segítségével az onkológusok személyre szabottabb terápiákat kínálhassanak betegeiknek.

A New York Genome Center (NYGC) és az IBM március közepén jelentették be közös kezdeményezésüket, hogy genetikai információkat együtt vizsgáljanak és elemezzenek a biomedicina átfogó szakirodalmának, információ bázisának a felhasználásával. Ezt elsőként kezdik el a tudományos életben, amelytől – többek között – azt várják, hogy személyre szabott kezelések alakíthatók ki az onkológiában, amelyek kifejezetten az egyénre jellemző rákmutációhoz alkalmazkodnak.

A genomika új tudományág, mintegy évtizede, hogy meghatározták az első genomok szekvenciáit. Természetesen ezzel az is együtt jár, hogy máig sincs konszenzus abban, hogy egyáltalán mi is az a genomika. A magyar és az angol Wikipédia teljesen másként értelmezi a genomikát.

rakgyogyitas

Több jeles szakember szerint ma már inkább akkor beszélhetünk genomikáról, amikor egy kutatás során genomszekvenálásból származó információt elemeznek és használnak fel. A most nyilvánosságra hozott kutatási kezdeményezés arra törekszik, hogy felgyorsítsa ezt a komplex folyamatot, és hogy mintákat azonosítson a genom szekvenálásában és az orvosi adattömegben. Így olyan megoldások születhetnek, amelyek közel hozzák a genomikai orvoslás ígéretét a betegekhez.

„Mióta először térképezték fel az emberi genomot, óriási előrelépést tettünk a betegségek genetikai okainak feltárásában. Az most az igazi kérdés, hogy miként vesszük hasznát a genetikai információnak, hogyan kötjük össze gyorsan a biomedicina elérhető szakirodalmával, és ezt hogyan fordítjuk át jobb kezelésekké” – mondta Robert Darnell, a A New York Genome Center vezetője.

„Ezzel a tudással felvértezve az orvosok hatékonyabban szállhatnak harcba a rákkal és egyéb súlyos betegségekkel, kezelésüket pedig az egyén és az adott betegség saját DNS-profiljának ismeretében egyénre szabott tervvel indíthatják. Ha sikerrel járunk, az gyökeres változást hozhat milliók életminőségében, akik világszerte ezekben a betegségektől szenvednek” – tette hozzá John E. Kelly, az IBM kutatási igazgatója.

A megoldáson egy évtizede dolgoznak a kutatók a bioinformatikával – a biológia és a számítástechnika határán dolgozó tudományággal – foglalkozó központban. Az eredményeket rövidebb idő alatt fogják elérni – prognosztizálják a szakemberek.

G. Németh György/napidoktor.hu

Forrás: NBC-IBM; IBM Magyarország, Noguchi Porter Novelli

Megosztás

Tévhitek a trombózisról

Következő »

Nyerje meg Péter Mária Öt éven túl c. könyvét

Interjúk

  • Újabb lépés az Alzheimer-kór kezeléséhez

    7 év ago

    Az emberi agyban ugyanazok a sejtek, mechanizmusok végzik a térbeli navigációt, mint amelyekkel a gondolataink között barangolunk – mondta Buzsáki György, a New York-i Egyetem Brain-prize-díjas professzora ...

    Bővebben
  • Program a magyar társadalomért

    7 év ago

    NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PREVENCIÓ MAGYARORSZÁGON Több mint 1000 helyszín, több mint ötmillió vizsgálat, közel 400 000 látogató, ez az elmúlt nyolc év statisztikája. 2017-ben is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja ...

    Bővebben
  • További cikkek

    Keresés

    (Program)Ajánló

    További cikkek

    Keresés