Medical News Hungary

Mutasd a génjeidet, megmondom ki vagy

génIdőben elvégzett teszt segítségével már az első tünetek jelentkezése előtt tisztában lehetünk azzal, hogy milyen betegségekre vagyunk hajlamosak.

Ha előre tudhatnánk, hogy olyan géneket örököltünk, melyek hajlamossá tesznek minket betegségekre, mint például a szívinfarktus, vajon megpróbálnánk már azelőtt tenni ellene, mondjuk egy életmódváltással, mielőtt késő lenne?

A tudomány mostanra eljutott odáig, hogy magunk is bepillanthassunk testünk építőköveibe, a génjeinkbe, hogy megtudjuk, mi vár ránk életünk során. Az emberi testben több milliárd kis sejt található, sok kis cellával, szövetekkel és sokféle anyaggal, amelyek összeállva ez idáig utánozhatatlan rend szerint alkotják a testet, az élő szervezetet.

Minden egyes cellában található sejtmag, megközelítően 30 000 különböző génnel, amelyek közvetlen kapcsolatban állnak szervezetünk működésével. Vannak olyan gének, amelyek meghatározzák a szemünk színét; vagy a növekedésünket, de a gének tartalmazzák azokat az információkat is, melyek alapján érzékenységünk kimutatható egyes élelmiszerekre, illetve meghatározhatóak azok a gének, amelyek felelősek például az idegsejtek működésért.

génelemzés

Magyarországon a legkorszerűbb tesztek segítségével vizsgálhatóak olyan génhibák, amelyek komoly betegségek kialakulásáért lehetnek felelősek. Az európai preventív géndiagnosztikában élenjáró DNA Plus német-osztrák cég európai laboratóriumaiban (magyarországi lakosoknak a Bécs melletti központi európai laboratóriumban) nyál- és vizelet mintákból végeznek elemzéseket.

A szülők gyakorlatilag már gyermekük születésének pillanatától tisztában lehetnek a kicsi betegségeivel és a kockázataival is. Egy a babáknak szóló tesztben például 100-nál is több, anyagcsere betegségre való hajlam mutatható ki, többek között azok is, amik később olyan betegségeket okozhatnak, mint az immunrendszer gyengeségei, a krónikus bőrbetegségek, súlyos fejlődési rendellenességek, a hiperaktivitás vagy épp a beszédzavar.

A budapesti DNA Plus Humángenetikai Centrum közvetítésével szakorvosokkal, egészségközpontokkal és kórházakkal együttműködve kíván javítani az egészségügyi ellátás és a betegségmegelőzés színvonalán.

További információk: napidoktor.hu, DNA Plus Humángenetikai Centrum

Megosztás

Ne egyen dinnyét, aki parlagfű allergiás!

Következő »

Így láthatjuk előre saját és gyermekeink betegségeit!

Interjúk

  • Újabb lépés az Alzheimer-kór kezeléséhez

    7 év ago

    Az emberi agyban ugyanazok a sejtek, mechanizmusok végzik a térbeli navigációt, mint amelyekkel a gondolataink között barangolunk – mondta Buzsáki György, a New York-i Egyetem Brain-prize-díjas professzora ...

    Bővebben
  • Program a magyar társadalomért

    7 év ago

    NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PREVENCIÓ MAGYARORSZÁGON Több mint 1000 helyszín, több mint ötmillió vizsgálat, közel 400 000 látogató, ez az elmúlt nyolc év statisztikája. 2017-ben is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja ...

    Bővebben
  • További cikkek

    Keresés

    (Program)Ajánló

    További cikkek

    Keresés