Az emberben ősidők óta megvan önmaga változtatásának, jobbá, szebbé tételének igénye -nem meglepő, hogy a plasztikai sebészet a világ egyik legrégebbi gyógyító „művészete”.
Hogyan lehet 4000 éves a plasztikai sebészet?
Természetesen annak őséről van szó, a legkezdetlegesebb átalakító, javító beavatkozásokról. Léteznek dokumentumok arckorrekciókra használt sebészi eszközökről, melyek több, mint négyezer évesek. Az ősi Indiában az orvosok bőr graftok felhasználásával végeztek embereken rekonstrukciós munkákat, már i.e. 800-ban. A plasztikai sebészet fejlődése később, az európai országokban lassan alakult. A keleti gyógyászat valahogy könnyebben kezelte a plasztikai sebészetet: több feljegyzés is maradt a bőr-graftokról, valamint a helyreállító műtétekről az idők folyamán.
Összességében a plasztikai sebészet fejlődése – ahogyan a legtöbb gyógyászaté -, a következő néhány ezer évben meglehetősen lassú volt. Sok idő telt el, míg az Indiában használt technikák Nyugaton is bemutatásra kerültek. Később finomítottak rajtuk és adaptálták azokat az új alkalmazásokhoz. Történt azonban előrelépés az orvostudományban a görög-római korban – a fejlődés dokumentált az ókori szövegekben -, amelyet aztán idővel az egész civilizációra kiterjesztettek.
Ebben az időszakban történt, hogy egy római orvos-író, Aulus Cornelius Celsus megírta a La Mediciana kötetet, melyben a fülek, ajkak és az orr sebészeti módszerekkel való rekonstruálásának alapjait lefektette. Majd a bizánci korszakban Oribasius írt orvosi enciklopédiát, a Medicina Zsinagógája címmel. Ez a 70 kötetes mű számos fejezetet szentelt az arc rekonstrukciós technikáinak, melyekkel javítani lehet az archibákat. A cikk további részleteit ITT olvashatja!
