Medical News Hungary

  • Megtekintések: 2022

A kevés alvás mentális betegségeket okozhat

ImageGenA kevés alvás pozitív és negatív egészségügyi hatásait már sok vizsgálatban kutatták. Egy új tanulmány, amely a Journal of Youth and Adolescencecímű szakmai lapban jelent meg, arról számol be, hogy pontosan mennyit is számít minden egyes óra, amit alvás helyett mással töltenek a kamaszok – számolt be az eredményekről a Scientific American.

A kutatók egy 27939 főből álló, etnikai szempontból vegyes, virginiai külvárosokban élő gimnazisták alkotta mintával dolgoztak. Annak ellenére, hogy ez a korosztály átlagosan napi kilenc óra alvást igényelne, azt találták, hogy ennek csupán a vizsgált minta 3 százaléka tesz eleget. A vizsgált diákok 20 százaléka úgy nyilatkozott, hogy öt vagy annál is kevesebb órát alszik. A vizsgált diákok átlagosan mindössze 6,5 órát alszanak egy átlagos hétköznap éjszakán.

Miután a kutatók figyelembe vettek más változókat is, mint például a család társadalmi státusza, illetve jövedelme, kiszámolták, hogy milyen hatása van egy-egy órányi elmulasztott alvásnak. Azt találták, hogy egy órányi alváshiány összefüggésbe hozható a szomorúság, illetve a reményveszettség érzésének 38 százalékos növekedésével, az öngyilkossági gondolatok 42 százalékos emelkedésével, az öngyilkossági kísérletek 58 százalékos emelkedésével, valamint a szerhasználat 23 százalékos emelkedésével.

Fontos azonban megjegyezni, hogy az eredmények csupán ezen tényezők összefüggését állítják, azt nem, hogy ok-okozati összefüggés lenne közöttük. Az ugyanis akár fordítva is fennállhat: a depresszió és a szorongás köztudottan álmatlanságot, alvási problémákat okoz. Ugyanakkor a tanulmány egyik szerzője, Adam Winsler szerint az ok-okozati összefüggés inkább a másik irányban állhat fenn: az alváshiány okozza a tüneteket, és nem fordítva. Az alvásmegvonás ugyanis csökkenti az agyi funkciók működését. (nyest.hu)

Megosztás

Lezárult a Green Food and Gastro Kft. Gyakornoki Programja

Következő »

Aludjon eleget a jó szex érdekében

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

3 × 2 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Interjúk

  • Újabb lépés az Alzheimer-kór kezeléséhez

    7 év ago

    Az emberi agyban ugyanazok a sejtek, mechanizmusok végzik a térbeli navigációt, mint amelyekkel a gondolataink között barangolunk – mondta Buzsáki György, a New York-i Egyetem Brain-prize-díjas professzora ...

    Bővebben
  • Program a magyar társadalomért

    7 év ago

    NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PREVENCIÓ MAGYARORSZÁGON Több mint 1000 helyszín, több mint ötmillió vizsgálat, közel 400 000 látogató, ez az elmúlt nyolc év statisztikája. 2017-ben is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja ...

    Bővebben
  • További cikkek

    Keresés

    (Program)Ajánló

    További cikkek

    Keresés