Medical News Hungary

  • Megtekintések: 10959

Hajnal ötkor kelni tulajdonképpen nem is rossz

Vajon tényleg aranyat lel, aki korán kel? A sikeres emberekről mindig azt mondják, hogy már azelőtt felkelnek, hogy elmentek volna aludni.

dr. Vida Zsuzsanna neurológus, szomnológus szakértő véleménye:

A pacsirta típusú emberek azok, akik könnyen felkelnek hajnalban, sőt, néha az ágy rúgja ki őket. A másik véglet a bagoly típus, ők este és éjszaka produktívak, viszont nehezen kelnek. A mai világ leginkább a pacsirtákra van berendezkedve, elég a vállalati vagy a közoktatási struktúrára gondolni. A rendszer nagy vesztesei a bagoly típusú emberek. Az ő teljesítményük csökken, mert általában későn alszanak el, így a reggeli korai keléssel nincs meg a szükséges pihenési idő. Ha például az első órán írnak dolgozatot, nem fog tudni annyira odafigyelni a bagoly típusú diák. Az, hogy ki mikor tud felkelni, nagyban függ az ember genetikájától. Érdekes lehet megfigyelni a családtagokon, hogy ők melyik típus felé közelítenek inkább. Persze figyelembe kell venni, hogy nem mindig örököljük a szülő típusát, és az is előfordulhat, hogy inkább a szélsőségek felé hajlunk, vagy pont valahol a pacsirta és a bagoly között helyezkedünk el, pedig a szüleink ennek pont az ellenkezői.

 

forrásunk az INDEX ahol a cikk teljes terjedelemben olvasható

 

 

Megosztás

Aludjunk jobban! – a Magyar Alvás Szövetség közleménye a koronavírus idején, karantén után

Következő »

Alvás éve 2020 – új alvási rutin a tanévkezdés elé!

Interjúk

  • Újabb lépés az Alzheimer-kór kezeléséhez

    7 év ago

    Az emberi agyban ugyanazok a sejtek, mechanizmusok végzik a térbeli navigációt, mint amelyekkel a gondolataink között barangolunk – mondta Buzsáki György, a New York-i Egyetem Brain-prize-díjas professzora ...

    Bővebben
  • Program a magyar társadalomért

    7 év ago

    NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PREVENCIÓ MAGYARORSZÁGON Több mint 1000 helyszín, több mint ötmillió vizsgálat, közel 400 000 látogató, ez az elmúlt nyolc év statisztikája. 2017-ben is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja ...

    Bővebben
  • További cikkek

    Keresés

    (Program)Ajánló

    További cikkek

    Keresés