Medical News Hungary

  • Megtekintések: 963

Áttörés előtt a lombikbébi program

Harc a meg nem született babákért

Évek óta küzd a meg nem született babákért Kaáli Géza professzor, aki saját magyarországi intézményhálózatában 23 éve segíti világra a köztudottan lombikbébi programként ismert újszülötteket. A minap drámai bejelentést tett, amelyben arra hívta fel a figyelmet: az elmúlt években akár tízezerrel is több gyermek születhetett volna Magyarországon, ha az egészségügyi kormányzat elfogadja és bevezeti a 2011-ben e tárgykörben saját maga által végzett vizsgálat következtetéseit.

lombik_1

Ahogy erről a Napidoktor is beszámolt: az Országos Egészségbiztosítási Pénztár 2012-ben  elemzést készített az egészségügyért felelős államtitkárság kérésére, mely szerint évente 10 000 lombikbébi kezelés lenne orvosilag indokolt, de ennyi kezelés finanszírozását a jelenlegi un. teljesítmény volumenkorlát nem teszi lehetővé. Javasolták, hogy az előre betervezett finanszírozási összegnek azt a részét, amely a születésszám csökkenése miatt megmaradt,  fordítsák erre a célra, vagyis újabb életek létrehozására. Elemzésük szerint ezáltal 2000 gyermek helyett 3 500 születhetne, ami  összesen 5 százalékos születésszám növekedést eredményezne. Nincs ez rendjén, hangsúlyozza a nemzetközi hírű professzor, aki elvesztegetettnek tartja az elmúlt éveket ebben a témában. Mi több sajátos felajánlást tett, mintegy nyomatékosítandó véleményét: orvosival együtt úgy döntöttek, hogy a hazai lombikbébi kezelések 70 százalékát végző, országosan 8 telephellyel rendelkező Kaáli Intézet 2012-től  egy évig – más forrásból támogatva – 1 000 olyan lombikbébi kezelést drasztikusan csökkentett áron elvégez,  amelyeket a teljesítmény volumenkorlát miatt nem lettek volna képesek. Úgy látszik, ez sem volt elég hangsúlyos a történet szempontjából döntésképes tényezőknek.

Most azonban, mintha megtörne a jég?

Kaáli professzor januári újabb féltő-figyelmeztető üzenete talán meghallgatásra kerül. Zombor Gábor államtitkár 24 órán belül nyilatkozott a felvetésre: alapvetően egyetért a kormányzat Kaáli professzor évek óta hangoztatott véleményével, és napirendre kerül a téma, mi több elhatározás született, hogy a lombikbébi program keretében  duplájára is emelkedhet a születhető gyerekek száma, akár a teljesítménykorlát csökkentésével, akár más módon – még ebben az évben.
A döntés mindenképpen fontos, hiszen ahogy erről a parlament elnöke egy nyilatkozatban hangsúlyozta:  az ezeréves magyar állam megszűnése fenyeget, ha nem születik több gyermek. Nos, a cél adott, a hozzávezető korlátozás  remélhetőn rövidesen oldódhat, így a magyar apákon és anyákon a sor.   (G. Németh György/Napidoktor)

Háttér:

Magyarországon évente hatezer lombikbébi beavatkozást finanszíroz az egészségpénztár, személyenként öt alkalommal. A programban évente körülbelül 3500 pár vesz részt, amiből nagyjából 2000 gyermek születik meg. Hazánkban jelenleg összesen 86 ezer gyermek születik évente, szemben a tíz évvel ezelőtti 100 ezres születésszámmal. Ezek az adatok tartalmazzák a lombikbébi program eredményeként született babákat is. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a kezelés költségét 5 alkalommal teljes mértékben állja, a gyógyszerek pedig 70 százalékos támogatást élveznek.  Érdekesség, hogy egyedülálló nők csak pár éve vehetnek részt a programban, nekik azonban korukkal vagy egészségi állapotukkal kell indokolni a beavatkozást. Az ötödik sikertelen próbálkozás után a teljes költség a párokra,illetve a leendő anyákra hárul. Nemzetgazdasági érdek is, hogy az állam a jelenleginél sokkal intenzívebben, kiemelt nemzeti ügyként kezelje és támogassa a hazai lombikbébi programot, és ezáltal minden olyan baba megszülethessen, ahol a leendő szülők a gyermekvállalás mellett döntöttek.

Megosztás

A többség csak hiszi, hogy allergiás a penicillinre

Következő »

Kapcsolat a rákos betegekkel – Reménymegtartó kommunikáció

Interjúk

  • Újabb lépés az Alzheimer-kór kezeléséhez

    7 év ago

    Az emberi agyban ugyanazok a sejtek, mechanizmusok végzik a térbeli navigációt, mint amelyekkel a gondolataink között barangolunk – mondta Buzsáki György, a New York-i Egyetem Brain-prize-díjas professzora ...

    Bővebben
  • Program a magyar társadalomért

    7 év ago

    NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PREVENCIÓ MAGYARORSZÁGON Több mint 1000 helyszín, több mint ötmillió vizsgálat, közel 400 000 látogató, ez az elmúlt nyolc év statisztikája. 2017-ben is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja ...

    Bővebben
  • További cikkek

    Keresés

    (Program)Ajánló

    További cikkek

    Keresés