Medical News Hungary

Magyar rákgyógyszer klinikai kutatása indul

A kormányok világszerte hangsúlyozzák a daganatos betegségek megelőzésének jelentőségét, de a jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy sem a megelőzés, sem a daganatterápia frontján nem történt érdemi előrelépés az elmúlt évtizedekben. Mára az USA-ban orvos szakmai körökben is elfogadott, hogy az elmúlt 30 év daganatellenes gyógyszerfejlesztési stratégiája nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Magyarországon az OEP tetemes összeget, jelenleg évente kb. 160 milliárd forintot költ a daganatos betegek kezelésére, melyből 60 milliárd forint a közvetlen gyógyszerköltség. A csökkentett deutériumtartalmú (DDW) készítmények alacsony költségű, új terápiás eszközként alkalmasak lehetnek a rák megelőzésére, hatékonyabb kezelésére, és rövid időn belül a daganatos halálozás jelentős csökkenését eredményezhetik.

A hazai tőzsdén jegyzett FuturAqua Nyrt. magyar rákgyógyszer klinikai kutatására és fejlesztésére kötött megállapodást 2016. novemberében a HYD Pharma Zrt.-vel. A nemzetközi sztenderdeknek megfelelő klinikai kísérlet lefolytatásához a HYD Pharma már korábban felállította nemzetközi szakértői csapatát. A krónikus limfoid leukémiás (CLL) betegeken végzett vizsgálat várhatóan 2017 első negyedévében indulhat el Szlovákiában, Belgiumban és Szerbiában, összesen 7 centrumban. A vizsgálatok lefolytatása várhatóan másfél évig tart, így az első hivatalos eredmények 2018 végére várhatók. Amennyiben a klinikai vizsgálatba bevont betegkörnél pozitív változás lesz tapasztalható, az egyértelműen a csökkentett deutériumtartalmú hatóanyagnak (DDW) tulajdonítható.

A klinikai vizsgálat lefolytatására kiválasztott CLL tumortípus további előnye, hogy más hasonló vizsgálatokkal összehasonlítva mérsékeltebb lesz a lebonyolítás költsége. Ez a relatíve alacsony betegszámra, a mindössze féléves kezelési időre és a viszonylagosan kisebb költséggel járó kontroll vizsgálatokra vezethető vissza. A klinikai vizsgálat várható – összehasonlításban alacsonynak számító – költsége hozzávetőleg 400 millió forint. (Egy több száz beteg bevonását igénylő, 8-10 országra kiterjedő, évekig elhúzódó klinikai vizsgálat költsége elérheti a 8-10 millió dollárt is, amely csak a legnagyobb multinacionális gyógyszercégeknek áll rendelkezésére.)

A kutatások szakmai vezetője több mint 25 éve dr. Somlyai Gábor biológus, a HYD Pharma Zrt. vezérigazgatója. Az irányítása mellett folytatott daganatellenes gyógyszerfejlesztési stratégia gyökeresen különbözik a ma folyamatban lévő fejlesztésektől. A deutériummegvonással kapcsolatos kutatás és gyógyszerfejlesztés alapja a természetben található deutérium (a hidrogén, természetben megtalálható, „nehéz” változata) biológiai szerepének és élettani jelentőségének felismerése. A deutériummegvonás tudományos modellje a rákkutatásban egyedülálló módon hozza összhangba a modern tudomány elmúlt évtizedekben elért eredményeit közel száz év hazai biokémiai alapkutatásaival, és megnyithatja az utat a tumorok széles spektrumának eredményes kezelése felé, amelyben a FuturAqua Nyrt. meghatározó pozícióhoz juthat.

A fejlesztés eredményeként a HYD Pharma Zrt. és a FuturAqua Nyrt. új daganatellenes gyógyszerrel jelenhet meg a hazai és a nemzetközi gyógyszerpiacon.

Forrás HYD, információ: orvosihirek.hu

Megosztás

Lehetséges autista pácienseken segíteni?

Következő »

Hatékony gyógyszer a prosztatarákra

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

4 × három =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Interjúk

  • Újabb lépés az Alzheimer-kór kezeléséhez

    7 év ago

    Az emberi agyban ugyanazok a sejtek, mechanizmusok végzik a térbeli navigációt, mint amelyekkel a gondolataink között barangolunk – mondta Buzsáki György, a New York-i Egyetem Brain-prize-díjas professzora ...

    Bővebben
  • Program a magyar társadalomért

    7 év ago

    NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PREVENCIÓ MAGYARORSZÁGON Több mint 1000 helyszín, több mint ötmillió vizsgálat, közel 400 000 látogató, ez az elmúlt nyolc év statisztikája. 2017-ben is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja ...

    Bővebben
  • További cikkek

    Keresés

    (Program)Ajánló

    További cikkek

    Keresés