Medical News Hungary

  • Megtekintések: 2195

Javultak a rákos megbetegedések gyógyulási mutatói

Az ezredforduló óta jelentősen nőtt Magyarországon az onkológiai betegségek előfordulása, ugyanakkor 11-12 százalékkal javultak a gyógyulási mutatók, mondta Kásler Miklós onkológus, egyetemi tanár karácsony előtt az MTI-nek abból az alkalomból, hogy szerkesztésében megjelent Az onkológia alapjai című kötet ötödik, aktualizált és bővített kiadása.

Az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója elmondta, a több mint 1300 oldalas munka annak az 1994-es kiadásnak a korszerű változata, amely Európában elsőként tekintette át e megbetegedéseket, minden szövettani típusra, stádiumra, előrehaladottsági fokra és szervre lebontva az ismereteket, terápiás algoritmust kínálva. Ezzel a létező legkorszerűbb módon áll a magyar orvosok rendelkezésére az irányelv-gyűjtemény, amely bármilyen helyzetben útmutatást ad a teendőkről.

Kásler Miklós hangsúlyozta: rendkívül összetett az onkológiai diagnosztika és kezelési rend, hiszen rák elnevezés alatt mintegy 250 szövettani megbetegedést tartanak számon, ezért lényeges, hogy összegezzék a felismerés és a kezelés komponenseit. Mint mondta, a teljes hazai orvostársadalmat szólítják meg a Medicina Könyvkiadó által megjelentetett kötettel, amely az egyetemi tananyagok között is helyet kap.

Magyarországon a halálozások negyede vezethető vissza onkológiai okokra, s ez az arány megegyezik az európai átlaggal. (Forrás: MTI)

Megosztás

Gyermek született lefagyasztott embrióból

Következő »

Újévi fogyókúra: ne fogyjon el az ereje!

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

nyolc + 14 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Interjúk

  • Újabb lépés az Alzheimer-kór kezeléséhez

    7 év ago

    Az emberi agyban ugyanazok a sejtek, mechanizmusok végzik a térbeli navigációt, mint amelyekkel a gondolataink között barangolunk – mondta Buzsáki György, a New York-i Egyetem Brain-prize-díjas professzora ...

    Bővebben
  • Program a magyar társadalomért

    7 év ago

    NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PREVENCIÓ MAGYARORSZÁGON Több mint 1000 helyszín, több mint ötmillió vizsgálat, közel 400 000 látogató, ez az elmúlt nyolc év statisztikája. 2017-ben is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja ...

    Bővebben
  • További cikkek

    Keresés

    (Program)Ajánló

    További cikkek

    Keresés