Medical News Hungary

  • Megtekintések: 1028

Ismét emelkedik az ápolási díj alapösszege

Jövő januártól az ápolási díj alapösszege ismét öt százalékkal emelkedik, ezenfelül a szaktárca mérlegeli annak lehetőségét is, hogy miként lehetne további támogatást biztosítani az ápolók bizonyos, különösen nehéz helyzetben lévő csoportjai részére – jelentette ki parlamenti válaszában Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára. Tudatta egyúttal, hogy a hozzátartozóikat ápoló személyek erőfeszítésének elismerésére, nehéz élethelyzetük könnyítésére szolgáló eszközöket a kormány rendszeresen vizsgálja.

Rétvári aláhúzta: a családtagjai­kat ápoló hozzátartozók megbecsülésre méltó feladatot teljesítenek, támogatásuk, családjaik szociális biztonságának erősítése kiemelt célkitűzés, amelynek megvalósítása érdekében az elmúlt évek során több pozitív lépés is történt. A vonatkozó jogszabály jelenleg az ápolási díj három típusát szabályozza, az ápolási szükséglet függvényében emelkedő összegű alap-, emelt, és kiemelt összeget. A súlyosan fogyatékos, fokozott ápolást igénylő hozzátartozóikat ápoló családtagok részére nyújtott emelt összegű ápolási díj összege 2014-től 38 350 forintról 44 250 forintra emelkedett, s bevezették a legsúlyosabb állapotú hozzátartozókat ápolók részére a kiemelt ápolási díjat, amelynek havi összege 2016-ban 53 100 forint volt. Az idei évtől további öt százalékkal nőtt az ápolási díj összege. (Forrás: magyarhírlap.hu)

Megosztás

Németországban a meleg férfiak is adhatnak vért

Következő »

Ki kell vizsgálni minden halálesetek okát

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2 × három =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Interjúk

  • Újabb lépés az Alzheimer-kór kezeléséhez

    7 év ago

    Az emberi agyban ugyanazok a sejtek, mechanizmusok végzik a térbeli navigációt, mint amelyekkel a gondolataink között barangolunk – mondta Buzsáki György, a New York-i Egyetem Brain-prize-díjas professzora ...

    Bővebben
  • Program a magyar társadalomért

    7 év ago

    NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PREVENCIÓ MAGYARORSZÁGON Több mint 1000 helyszín, több mint ötmillió vizsgálat, közel 400 000 látogató, ez az elmúlt nyolc év statisztikája. 2017-ben is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja ...

    Bővebben
  • További cikkek

    Keresés

    (Program)Ajánló

    További cikkek

    Keresés