Medical News Hungary

  • Megtekintések: 1178

Gyermek született lefagyasztott embrióból

Rekordot jelentő 24 év után született egészséges gyermek egy lefagyasztott embrióból az Egyesült Államokban.

A Tennessee-ben élő Tina Gibson és férje, Benjamin a knoxville-i Nemzeti Embrióadományozó Központban (NEDC) “fogadta örökbe” az 1992. október 14-én lefagyasztott embriót, amelyet idén márciusban ültettek be Tina méhébe, írja internetes oldalán a The Independent című brit lap. A 33 éves Benjaminnak cisztás fibrózisa van – az egyik leggyakoribb veleszületett genetikai betegség –, amely a férfiaknál terméketlenséget okozhat. A pár korábban a gyermek-örökbefogadáson is gondolkodott, de végül a fagyasztott embriótranszfer mellett döntöttek.

Kislányuk, Emma Wren november 25-én jött a világra.

“Soha nem fogom elfelejteni, hogy mit mondtak Gibsonék, amikor megmutattuk nekik az embriók fotóját a beültetéskor. A 25 éves Tina azt mondta: ezek az embriók lehettek volna a legjobb barátaim”, idézte fel Carol Sommerfelt, az NEDC munkatársa. A központ a párok által fel nem használt és ezért mások számára felajánlott embriókkal foglalkozik.

A világ első fagyasztott embrióból született babája 1984-ben jött a világra Ausztráliában. Az embrióadoptálás gyakorlatának széles körű megismertetésével foglalkozó Embryo Adoption Awareness Centre szerint évente 25 százalékkal nő az embrióadoptálás révén született babák száma. (Forrás: MTI)

Megosztás

Legális doppingot kutatnak

Következő »

Javultak a rákos megbetegedések gyógyulási mutatói

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

12 − 5 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Interjúk

  • Újabb lépés az Alzheimer-kór kezeléséhez

    7 év ago

    Az emberi agyban ugyanazok a sejtek, mechanizmusok végzik a térbeli navigációt, mint amelyekkel a gondolataink között barangolunk – mondta Buzsáki György, a New York-i Egyetem Brain-prize-díjas professzora ...

    Bővebben
  • Program a magyar társadalomért

    7 év ago

    NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PREVENCIÓ MAGYARORSZÁGON Több mint 1000 helyszín, több mint ötmillió vizsgálat, közel 400 000 látogató, ez az elmúlt nyolc év statisztikája. 2017-ben is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja ...

    Bővebben
  • További cikkek

    Keresés

    (Program)Ajánló

    További cikkek

    Keresés