Medical News Hungary

  • Megtekintések: 1060

Felkészült a VB egészségügyi személyzete

Az OMSZ és a vízimentők mellett 550 fős egészségügyi személyzet lesz jelen a pénteken kezdődő FINA-világbajnokság versenyhelyszínein.

Dr. Merkely Béla

Merkely Béla, a FINA orvosi bizottságának elnöke a témában tartott budapesti sajtótájékoztatón elmondta, a versenyek ideje alatt a kórházi hátteret Budapesten a Semmelweis Egyetem, míg Balatonfüreden a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház adja a versenyzőknek és az akkreditált résztvevőknek. Beszámolt arról, hogy az orvosokból és egészségügyi végzettségűekből álló csapat tagjai öt helyszínen és további nyolc edzéshelyszínen lesznek jelen. A helyszíneket már bejárták, felkészültek a feladatra. Az egészségügyi személyzet természetesen szoros együttműködésben dolgozik a mentőszolgálattal és a vízimentőkkel, és igyekeznek a felmerülő egészségügyi problémákat a helyszínen megoldani. Úgy fogalmazott: egy ilyen eseményt túl kell biztosítani, és a legváratlanabb problémákra is fel kell készülniük, ilyen lehet például egy hirtelen szívhalál, egy fulladás, egy jelentősebb sérülés a műugrásnál vagy a toronyugrásnál.

Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője arról beszélt, hogy a vizes világbajnokság minden eddiginél nagyobb kihívást jelent a mentőszolgálat számára, ezért már hónapok óta tart a munkatársak felkészítése, és elkészültek a mentési tervek is. Kiemelte, az eseményre külön mentésirányítási csoportot hoztak létre Budapesten és Veszprémben, és lesz olyan időszak, amikor 26 mentőegység lesz a különböző helyszíneken. Azért, hogy a verseny ideje alatt ne sérüljön a mentőszolgálat alaptevékenysége, plusz mentőautók állnak majd szolgálatba, hiszen “az élet nem áll meg a vizes vb alatt sem”, a kocsikon szabadnapos kollégák látják el a feladatot.

Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője beszámolt arról, hogy három helyszínen – a nyíltvízi versenyeknél, az ugrótoronynál és az úszásszámoknál – lesznek jelen a vízimentők. A szóvivő elmondta, a Duna partján létesített óriás ugrótorony alatti medencében egy búvár folyamatosan a vízben lesz, hogy ha szükséges, azonnal a sportoló segítségére tudjon sietni. A legnagyobb erővel a balatonfüredi versenyhelyszínen lesznek jelen a vízimentők búvárokkal, mentőhajókkal és sürgősségi mentőhajóval, amelyen mentőorvos és mentőtiszt is lesz. Az úszásszámoknál a medence két végén egy-egy vízimentő lát majd el szolgálatot.

(Forrás: MTI)

Megosztás

Újságírók egészsége

Következő »

Egyetemi egészségügyi szóvivőképzés szeptembertől

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

15 + 13 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Interjúk

  • Újabb lépés az Alzheimer-kór kezeléséhez

    7 év ago

    Az emberi agyban ugyanazok a sejtek, mechanizmusok végzik a térbeli navigációt, mint amelyekkel a gondolataink között barangolunk – mondta Buzsáki György, a New York-i Egyetem Brain-prize-díjas professzora ...

    Bővebben
  • Program a magyar társadalomért

    7 év ago

    NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PREVENCIÓ MAGYARORSZÁGON Több mint 1000 helyszín, több mint ötmillió vizsgálat, közel 400 000 látogató, ez az elmúlt nyolc év statisztikája. 2017-ben is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja ...

    Bővebben
  • További cikkek

    Keresés

    (Program)Ajánló

    További cikkek

    Keresés