Medical News Hungary

A tanyasi levegő véd az allergia és az asztma ellen

Széles körben ismert tény, hogy a nyers tehéntej védelmet nyújt bizonyos allergiafajták ellen. A Bart Lambrecht és Hamida Hammad vezette tizennégy tudóssal végzett kutatásból kiderült, hogy a vidéki életmód bizonyíthatóan hozzájárul az egészség megőrzéséhez.

allergia1Már több éve kiderült, hogy a tanyasi környezetben felnövő gyerekek sokkal kisebb eséllyel betegszenek meg, ám mindezidáig nem volt világos, hogy ez vajon minek tudható be. A Genti Egyetem munkatársai egereken végzett kísérletek alapján rámutattak, hogy a „tanyasi kosznak” kitett rágcsálók teljes védelmet élveznek a háziporatka-allergia ellen, amely az embereknél a leggyakoribb fajtának számít.

A jelenség hátterében az áll, hogy a légutak nyálkahártyája kevésbé súlyosan reagál az allergénekre. Ez az A20 nevű fehérje működésének tudható be, melyek a szervezet a „tanyakosznak” való kitettség hatására termel. A vizsgálat második fázisában embereknél sikerült megfigyelni, hogy az allergiával vagy asztmával élők A20-szintje alacsony. Ezután 2 000 tanyasi gyereket vettek górcső alá, akik közül mindegyik immunis volt a légúti problémákra. A tudósok hozzátették, hogy még néhány évnyi kutatás mindenképpen szükséges hozzá, hogy ebből széles körben alkalmazható terápia legyen.

Kedves Olvasó! Cikkeinket szakemberek, orvosok, gyógyítók és újságírók készítik, azok tájékoztató, ismeretterjesztő jellegűek. A szerzők törekednek a tárgyszerű, hiteles megfogalmazásokra, a terjedelmi korlátok azonban behatárolják az információk mennyiségét, és ezért nem tudnak kimerítő választ adni sok olyan kérdésre, amelyek esetleg felvetődhetnek az olvasóban. Főképpen nem pótolhatják a szakemberekkel való közvetlen kommunikációt, amelyre ezúton is felhívjuk a figyelmet. Ha szükséges, keresse a személyes találkozást, kezdeményezzen közvetlen beszélgetést az orvossal, a szakemberrel: egészségügyi panaszát, kérdéseit mindig beszélje meg velük.

Megosztás

Nők és férfiak különböző egészségügyi tünetei, amelyek rákot jelezhetnek!

Következő »

Kevés alvás = több betegség

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenegy + öt =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Interjúk

  • Újabb lépés az Alzheimer-kór kezeléséhez

    7 év ago

    Az emberi agyban ugyanazok a sejtek, mechanizmusok végzik a térbeli navigációt, mint amelyekkel a gondolataink között barangolunk – mondta Buzsáki György, a New York-i Egyetem Brain-prize-díjas professzora ...

    Bővebben
  • Program a magyar társadalomért

    7 év ago

    NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PREVENCIÓ MAGYARORSZÁGON Több mint 1000 helyszín, több mint ötmillió vizsgálat, közel 400 000 látogató, ez az elmúlt nyolc év statisztikája. 2017-ben is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja ...

    Bővebben
  • További cikkek

    Keresés

    (Program)Ajánló

    További cikkek

    Keresés